Nagyon pozitív élményben volt ma részem. Húsvétra eljöttek nagyzsüleim, hogy együtt ünnepelhessünk. Ma már nem sok időt tudtunk együtt tölteni, mert mi ebédre Gergő családjához voltunk hivatalosak, de a délelőtti csöndesebb időszakot kihasználtam egy kis gyakorlásra. Szerencsére az ünnepek alatt is sikerült minden nap csempészni magamnak nyugodt pillanatokat a hegedülésre. Ma különdösen jó élmény volt, mert megkérdeztem nagypapámat, hogy érdekli-e, hogy mire jutottam az emlúlt egy hónapban, és nagyon lelkesen vállalkozott rá, hogy végighallgassa a mai gyakolrásomat.
Elmeséltem közben hogy melyik résznál mi a kihívás, reagált, kérdezett, bíztatott.
Drága férjem ugye az első, fiacskám a második, akik kitartóan, és szeretettel hallgatják végig napról napra ugyanazokat a kezdetleges kis hangkupacokat, amik a technikák pontos elsajátítását szolgálják. Nem lehet szemrehányást tenni nekik azért, hogy néha már unják, hiszen nekem is kihívás fenntartani a töretlen lelkesedésemet, de nagypapám még egyiket sem hallotta. Nem hallgatta végig, amikor még egyik sem ment. Most meg már csak két három olyan gyakorlat van, ami nagyobb kihívást jelent, de azokkal is egyre jobban megbírkózom. Jól éreztük magunkat. Egy óra nagyapával, és a hegedűmmel, érdeklődő odafigyeléssel, kérdésekkel, elismeréssel. Nagy szükségem volt erre, köszönöm Neki itt is.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. április 5., hétfő
2010. április 2., péntek
Az első közös próbálkozás
Eddig a heti gyakorlásaim során kitartóan gyakoroltam a kétszólamú dalocskák rámeső részét. Elég buta dallamoknak tűntek, de szép lassan csak formálódott belőlük valami zeneszerű....
Ma tudtunk előszőr nekiállni Gyulával kipróbálni őket két szólamban. Az igzaság az az, hogy így még butábbnak tűnnek... annak ellenére, hogy azt játszuk amit kell. Öcsém gépén van egy program, ami le tud játszani kottát, és lejátszattuk vele... kaotikus hangtömeg.... szóval nem volt nagy élmény, viszont annál több nevetés.
Egyedül Gergő fogta a fejét néha, de inkább akkor, maikor Gyula a kotákat vitte be a gépbe, és én a legátókat gyakoroltam, amik hagynak még ném kívánni valót maguk után, de a végére az is elég baráti lett. Egyetlen egy olyan dallamot találtunk, ami a "talán már hasonlít a zenére" besorolást kapta férjemtől. Hát ez van... majd lesz jobb...próbálunk keresni valamit, mert amúgy a két hangszer egészen jól hangzik együtt, ha én jó helyen húzom a vonót, és jó hangot fogok le, Gyula meg nem hagyja figylmen kívül az előjegyzést:D, bár voltak gyakrolatok, amiken ez sem segített.
Gyula az egyik dalánál ajánlotta, hogy próbáljak Fisz helyett F hangot játszani.(bocsánat a szakzsargonért, a lényeg, hogy fél hanggal lejjeb) Kerek perec kijelentett, hogy nem tudok F-et fogni. Azért megpróbáltam... és láss csodát sikerült:D, bár nem lett jobb a dal... szóval menthetetlenek ezek a kis keződ, egymás után pakolt hangokból álló összhagnzatok, de mi elkezdtük a közös munkát!!!
Ma tudtunk előszőr nekiállni Gyulával kipróbálni őket két szólamban. Az igzaság az az, hogy így még butábbnak tűnnek... annak ellenére, hogy azt játszuk amit kell. Öcsém gépén van egy program, ami le tud játszani kottát, és lejátszattuk vele... kaotikus hangtömeg.... szóval nem volt nagy élmény, viszont annál több nevetés.
Egyedül Gergő fogta a fejét néha, de inkább akkor, maikor Gyula a kotákat vitte be a gépbe, és én a legátókat gyakoroltam, amik hagynak még ném kívánni valót maguk után, de a végére az is elég baráti lett. Egyetlen egy olyan dallamot találtunk, ami a "talán már hasonlít a zenére" besorolást kapta férjemtől. Hát ez van... majd lesz jobb...próbálunk keresni valamit, mert amúgy a két hangszer egészen jól hangzik együtt, ha én jó helyen húzom a vonót, és jó hangot fogok le, Gyula meg nem hagyja figylmen kívül az előjegyzést:D, bár voltak gyakrolatok, amiken ez sem segített.
Gyula az egyik dalánál ajánlotta, hogy próbáljak Fisz helyett F hangot játszani.(bocsánat a szakzsargonért, a lényeg, hogy fél hanggal lejjeb) Kerek perec kijelentett, hogy nem tudok F-et fogni. Azért megpróbáltam... és láss csodát sikerült:D, bár nem lett jobb a dal... szóval menthetetlenek ezek a kis keződ, egymás után pakolt hangokból álló összhagnzatok, de mi elkezdtük a közös munkát!!!
2010. április 1., csütörtök
A Zene és én 1.rész
Kicsit szeretnék többet elmesélni magamról, és arról, hogy mi előzte meg zeneileg a jelenlegi hegedűtanulásomat. Elég kacskaringós, és sokszínű út vezetett idáig.
Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert nem is tudok visszaemlékezni mikor hallottam előszőr muzsikát. Amióta az eszemet tudom énekelek....na nem nagyon szépen, de annál lelkesebben.
Mindkét nagyszülők nagyon messze lakott tőlünk, másfél, két órára, és ezeket az utakat végigénekeltük. A repertoár elég meglepő lehetett volna gyerek szájából, ha nem a mi autónkban hangzottak volna el, és esetleg más is hallja. Anyukám, és apukám kohászként végeztek a Dunaújvárosi Főiskolán, és az általuk diákként dalolt nótákat fújtuk mi is a kocsiban:
Hirtelen nem jut több eszembe, de talán a műfaj jellegét meghatároztam, meg a hangulatot, ami a kocsiban urakodott utazás közben. (Újabb cél lehet ezeket hegedűn megmuatatni a családnak)
Ezt egy kicsit már típusu zenei világ követte, vagy inkább egészítette ki, amikor elsős koromban elkezdtem hittanra, és tepmlomba járni.
Természetesen mint minden kisgyerekes háznál nálunk is egész nap szólt a Miki Manó, Halász Judit, 100FolkCelziusz... és sorolhatnám tovább, ha eszembe jutna. Ezeket fújtuk elölről hátra, hátulről előre, és színes ruhákba öltözve táncoltunk és daloltunk át délutánokat a hugommal. Elképesztő látvány és "zenei" élmény lehettünk a ház többi lakójának... de akkor még nem feszélyezett az ilyesmi.
Természetesen a családi ünnepek sem telhettek el, már egészen kicsi korunktól kezdve zenei produkciók nélkül.... nem szerettem. Ezek amolyan mindenki mutassa meg, hogy az ő gyereke milyen ügyes hangulatban teltek, és én úgy gondoltam nem vagyok nagyon ügyes, de van aki még nálam is ügyetlenebb, de sokkal magabiztosabb. Ez fájt a kis lelkemnek:D.
Sokat utaztunk anyai nagyszüleimmel is, ott egészen más merítést kaptunk a zeneiparból. Náluk a kocsiban Szomorú vasárnap, Pedró kocsmája, Szeressük egymást gyerekek, és sok sok hasonló, nem épp gyerekeknek való nóta szól, amiket nyilván együtt zengtünk a hátsó űlésről az előadóval, és nagyiékkal. Papa saját régi diákénekeivel bővítette a listát: Egy kutya a kamrában..., Sárgán virágzik a repce..., Hegyek völgyek között..., Kösd föl magad, kösd föl magad, kösd föl magadra vitézi kardodat..., Meg kötöm lovamat..... na nem írom ám ide az egész zeneirodalom effajta darabjait, csak a számomra meghatározókat.
Az első hangszeres élményemet egy régi, lehangolódott fatőkés zongorától kaptam. Apai nagyszüleimnél lakott ez a hangszer, és az egyetlen barátságos berendezési tárgy volt az amúgy takaros, de számomra sok szempontból, idegen, és félelmetes házban. Sokat ültem mellette. Boci bocit, Szeretnék szántanit, és egyéb gyerekdalokat pötyögtem, és valószínű ekkor dőlt el, hogy zongorázni fogok mihelyt megkezdem zeneiskolai tanulmányaimat, de ezt majd egy következő fejezetben.
Ami talán már az első részből is kiderül, a teljesen abszurd, sokesetben meglepő zenei hatás, ami már kicsi korom óta jelen volt az életemben. Zárásként elmesélek egy kedves történetet, ami még ovis koromban esett meg.
Apukám akkoriban sokat járt hangversenyre. Szépen felöltözött, és elment este. Engem ez nagyon nagyon izgalomba hozott, és sokat töprengetem hogy mi is lehet ez a hagverseny. Egyik alkalommal, amikor épp indult, odaálltam elé, és megkérdeztem: Apa, te miért jársz hangversenyre, itthon nem is szoktál kiabálni, jobb lenne ha gyakorolnál előtte, nem?- a válasz már nem is rémlik:D
2010. március 22., hétfő
A hegedű és a család 1. rész.
Ahol elmesélem kiknek kell tűrnie a gyakorlásomat.
Ha itthon hegedülök általában elég sokan vannak még a házban rajtam kívül, de anyukáméktól és tesóméktól még sosem jött visszajelzés.
Szűk családom, akik férjemből, fiacskánkból, és a pocaklakónkból áll, már sokkal inkább véleményezi a produkciómat.
Párom igazi hős. Rajta sokszor látom hogy fárasztja a dolog, de sose szól. A pengetést még jól is viseli, de a vonónál a gyakori szerencsétlenkedésem néha már engem is kiüldöz a világból. Sok erőt ad az, hogy egészen hallhatóan fejlődöm, és így talán a nyekergés nem lesz hosszútávú.
Fiacskám nagyon szereti ha előkerül a hegedű. Hozza a kisszékét, leül mellém, és ha épp csak pengetek a vonózást is követeli. Szeretne aktívan rész venni a dologban, én meg mentem ami menthető. Amikor már nagyon türelmetlenül várja hogy hagedüljek, akkor előveszi a kottát, a kottatartóra helyezi, előveszi a hangolót, hangvillát. Mindent pontosan a helyére. Ilyenkor nincs szivem azt mondani hogy most nem érek rá. Szóval ha belső motivációm épp nincs is, fiacskám gondoskodik a napi gyakorlásról. Igaz még gitárnak nevezi a hegedűt is, de ezt majd megtanulja.
Öcsém van még itt gyakran akár az órákon is, és ő nagyon élvezi, és szeritem nagyon büszker rám hogy kiálltam ezért az álmomért, mert látta az utat ami ide vezetett. Erről majd szép lassan olvshattok. Tengap este együtt nézegettük a videókat, és már arról álmodozunk, amikor jó kis duettet alkotva ő szaxofonozik, én meg hagadülök, és szuper jazz muzsikát csinálunk mi ketten. Az hiszem mindkettőnkben nagyon méllyen ott él a zene, és ennek a felfedezése egy nagyon szoros kapocs lehet köztünk.
Nem hagyhatom ki a felsorolásból családunk legfiatalabb tagját sem, a mi kis Ficánkánkat. Még nem tudjuk fiúcska lesz vagy lány, de a pocakomban növekvő gyermekünk is határozottan reagál mindenre ami zene. A hegedülésnél is mindig motoszkálásba kezd. Hogy ez pozitív vagy negatív visszajelzés nem tudom eldönteni, de amíg nem cáfolja semmi én pozitívnak veszem:).
Ha itthon hegedülök általában elég sokan vannak még a házban rajtam kívül, de anyukáméktól és tesóméktól még sosem jött visszajelzés.
Szűk családom, akik férjemből, fiacskánkból, és a pocaklakónkból áll, már sokkal inkább véleményezi a produkciómat.
Párom igazi hős. Rajta sokszor látom hogy fárasztja a dolog, de sose szól. A pengetést még jól is viseli, de a vonónál a gyakori szerencsétlenkedésem néha már engem is kiüldöz a világból. Sok erőt ad az, hogy egészen hallhatóan fejlődöm, és így talán a nyekergés nem lesz hosszútávú.
Fiacskám nagyon szereti ha előkerül a hegedű. Hozza a kisszékét, leül mellém, és ha épp csak pengetek a vonózást is követeli. Szeretne aktívan rész venni a dologban, én meg mentem ami menthető. Amikor már nagyon türelmetlenül várja hogy hagedüljek, akkor előveszi a kottát, a kottatartóra helyezi, előveszi a hangolót, hangvillát. Mindent pontosan a helyére. Ilyenkor nincs szivem azt mondani hogy most nem érek rá. Szóval ha belső motivációm épp nincs is, fiacskám gondoskodik a napi gyakorlásról. Igaz még gitárnak nevezi a hegedűt is, de ezt majd megtanulja.
Öcsém van még itt gyakran akár az órákon is, és ő nagyon élvezi, és szeritem nagyon büszker rám hogy kiálltam ezért az álmomért, mert látta az utat ami ide vezetett. Erről majd szép lassan olvshattok. Tengap este együtt nézegettük a videókat, és már arról álmodozunk, amikor jó kis duettet alkotva ő szaxofonozik, én meg hagadülök, és szuper jazz muzsikát csinálunk mi ketten. Az hiszem mindkettőnkben nagyon méllyen ott él a zene, és ennek a felfedezése egy nagyon szoros kapocs lehet köztünk.
Nem hagyhatom ki a felsorolásból családunk legfiatalabb tagját sem, a mi kis Ficánkánkat. Még nem tudjuk fiúcska lesz vagy lány, de a pocakomban növekvő gyermekünk is határozottan reagál mindenre ami zene. A hegedülésnél is mindig motoszkálásba kezd. Hogy ez pozitív vagy negatív visszajelzés nem tudom eldönteni, de amíg nem cáfolja semmi én pozitívnak veszem:).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)