Csak a blogon van csönd...

...bocsánat a hosszas hallgatásért.
A hegedűlésem frontján pedig sok változás akad. Szépen alakulnak a darabok, óráról órára kijavítunk ezt az, és keresünk újabb kihívásokat. Emlékeim szerint még arról sem számoltam be, hogy már nem csak az Ave Maria-t játszom, hanem egy Walzermelodie címre hallgató kis darabot is. Ez sokkal lendületesebb, nem a kitartott hangok dominálnak, sőt. Nehéséget jelentett az elején még  számomra, hogy 3/4-es darab, amihez nem igazán van hozzászokva a fülem. Mostanra már belemelegedtem ebbe a keringős ritmusvilágba, mert a Hegedű iskolában is egyre több hasonlóval talkálkozom.
Jólesi, hogy egyre kvesebb a menekülő ember a környezetemben, amikor előkerül a hangszer. Ez bíztató. Hamarosan előkerítem kíséreteket is adarabjaimhoz, hátha valami igazi muzska szólal majd meg, némi gyakorlás uátn. Bizakodó vagyok, és még mindig lelkes. Hamarosan bővebben is beszámolok mindenről, addig mindenkinek zenei élményekben gazdag napokat kívánok.

Vizualizáció

A hegedű gyakorlás mellett sokat olvasok. Egyszerre általában több könyvet, mert sose tudok egy mellett döntést hozni. Az egyik aktív mű éppen Skip Ross Dinamikus élet c. könyve. Fantaszitkus, és igyekszem a hegedülésben is alkalmazni a gyakorlatokat amiket abban ajánl a szerző.  Ezek egyike a vizualizáció. Ennek szemléltetésére egy férfi esetét említi, aki valamiért sokáig ágyhoz kötött, magatehetetlen beteg volt. Szellemileg teljesen ép volt, és elkezdett fejben gépírást tanulni.  Napi több órát töltött azzal, hogy fejben gyakorlta a gépelést.  Amikor felépült, amint tehette leült egy írógép elé, és fantasztikusan csinálta, és nem is hibázott, mert a melléütésre nem volt példa akkor, amikor fejben gyakorlolt.
Kicsit skeptikus vagyok ezzel a dologgal. Mármint, azt elhiszem, hogy ez a történet valós... azzal van némi gondom, hogy ez nekem is működne... én még fejben is képes vagyok hibázni:).
Mielőtt elkezdtem olvasni a könyvet, megfogadtam, hogy amit csak lehet kipróbálok, és úgy fogom csinálni, ahogy a könyv javasolja. Nos a vizualizációt is ki kellett próbálni. Rájöttem, ha ez működik, akkor elég sok szenvedéstől megkímélem a családot:) ha a hegedülést lehet nyekergés nélkül gyakorolni. Ennek megfelelően,  reggel letettem magamelé a kottát, bekapcsoltam a zenét, ahol játszák a darabot, és minden erőmmel próbltam elképzelni ahogy játszom. A vonóvezetést még csináltam is élőben... ültem törökűlésben az ágyon, és hadonásztam ritumsra. Kb 10-szer hallgattam és hadonásztam végig a számot.
Ebéd előtt fogtam hozzá a valós gyakorláshoz. Végigmentem a szokásos gyakorlatokon. Elég sokat időztem a pontos vonóvezetéssel, mert sok a kitartott hang az Ave Maria-ban, és fontos hogy egyenletesen, és szépen szóljanak. Illetve, sok gyors vonómozdulat is van, amiknek úgyszintén pontosan, határozottan, és tisztán kell megszólalniuk. Nehezen szántam ár magam hogy tényleg elkezdjem a darabot... most előszőr, féltem a kudarctól... de elkezdtem, és megérte.
Másfél oldalas a kotta, és majdnem eljutottam az első oldal aljáig. Nem hiba nélkül, de felismerhetően. Tudtam mikor merre kell haladjak a vonóval, melyik húr jön, stb. Az utolsó harmad még fejben sem ment jól, és a dallam sem ült be még egészen a fejembe. Nagy nagy tanulság, hogy érdemes így IS gyakorolni, mert hallhatom magamat jól játszani, ami hatalmas élmény, és lelkesedést ad a valós kihívások leküzdéshez is. Eredményesebbé teszi a gyakorlást. Fejben sose fárad el a kezem, nem zavarja Gergőt(bár már unja a darabot, de belátta, hogy jobb mintha én küzdenék ennyit vele:)), és nő az önmagadba vetetett hited. Ennek megfelelően délutn utazás közben is hadonásztam a kocsiban, és álmodoztam arról, ahogy játszom a darabot, mesésen, együtt a kísérettel. Ajánlom mindenkinek!

A harmadik lelkes hallgatóm

Nagyon pozitív élményben volt ma részem. Húsvétra eljöttek nagyzsüleim, hogy együtt ünnepelhessünk. Ma már nem sok időt tudtunk együtt tölteni, mert mi ebédre Gergő családjához voltunk hivatalosak, de a délelőtti csöndesebb időszakot kihasználtam egy kis gyakorlásra. Szerencsére az ünnepek alatt is sikerült minden nap csempészni magamnak nyugodt pillanatokat a hegedülésre. Ma különdösen jó élmény volt, mert megkérdeztem nagypapámat, hogy érdekli-e, hogy mire jutottam az emlúlt egy hónapban, és nagyon lelkesen vállalkozott rá, hogy végighallgassa a mai gyakolrásomat.
Elmeséltem közben hogy melyik résznál mi a kihívás, reagált, kérdezett, bíztatott.
Drága férjem ugye az első, fiacskám a második, akik kitartóan, és szeretettel hallgatják végig napról napra ugyanazokat a kezdetleges kis hangkupacokat, amik a technikák pontos elsajátítását szolgálják. Nem lehet szemrehányást tenni nekik azért, hogy néha már unják, hiszen nekem is kihívás fenntartani a töretlen lelkesedésemet, de nagypapám még egyiket sem hallotta. Nem hallgatta végig, amikor még egyik sem ment. Most meg már csak két három olyan gyakorlat van, ami nagyobb kihívást jelent, de azokkal is egyre jobban megbírkózom. Jól éreztük magunkat. Egy óra nagyapával, és a hegedűmmel, érdeklődő odafigyeléssel, kérdésekkel, elismeréssel. Nagy szükségem volt erre, köszönöm Neki itt is.