Csak a blogon van csönd...

...bocsánat a hosszas hallgatásért.
A hegedűlésem frontján pedig sok változás akad. Szépen alakulnak a darabok, óráról órára kijavítunk ezt az, és keresünk újabb kihívásokat. Emlékeim szerint még arról sem számoltam be, hogy már nem csak az Ave Maria-t játszom, hanem egy Walzermelodie címre hallgató kis darabot is. Ez sokkal lendületesebb, nem a kitartott hangok dominálnak, sőt. Nehéséget jelentett az elején még  számomra, hogy 3/4-es darab, amihez nem igazán van hozzászokva a fülem. Mostanra már belemelegedtem ebbe a keringős ritmusvilágba, mert a Hegedű iskolában is egyre több hasonlóval talkálkozom.
Jólesi, hogy egyre kvesebb a menekülő ember a környezetemben, amikor előkerül a hangszer. Ez bíztató. Hamarosan előkerítem kíséreteket is adarabjaimhoz, hátha valami igazi muzska szólal majd meg, némi gyakorlás uátn. Bizakodó vagyok, és még mindig lelkes. Hamarosan bővebben is beszámolok mindenről, addig mindenkinek zenei élményekben gazdag napokat kívánok.

Vizualizáció

A hegedű gyakorlás mellett sokat olvasok. Egyszerre általában több könyvet, mert sose tudok egy mellett döntést hozni. Az egyik aktív mű éppen Skip Ross Dinamikus élet c. könyve. Fantaszitkus, és igyekszem a hegedülésben is alkalmazni a gyakorlatokat amiket abban ajánl a szerző.  Ezek egyike a vizualizáció. Ennek szemléltetésére egy férfi esetét említi, aki valamiért sokáig ágyhoz kötött, magatehetetlen beteg volt. Szellemileg teljesen ép volt, és elkezdett fejben gépírást tanulni.  Napi több órát töltött azzal, hogy fejben gyakorlta a gépelést.  Amikor felépült, amint tehette leült egy írógép elé, és fantasztikusan csinálta, és nem is hibázott, mert a melléütésre nem volt példa akkor, amikor fejben gyakorlolt.
Kicsit skeptikus vagyok ezzel a dologgal. Mármint, azt elhiszem, hogy ez a történet valós... azzal van némi gondom, hogy ez nekem is működne... én még fejben is képes vagyok hibázni:).
Mielőtt elkezdtem olvasni a könyvet, megfogadtam, hogy amit csak lehet kipróbálok, és úgy fogom csinálni, ahogy a könyv javasolja. Nos a vizualizációt is ki kellett próbálni. Rájöttem, ha ez működik, akkor elég sok szenvedéstől megkímélem a családot:) ha a hegedülést lehet nyekergés nélkül gyakorolni. Ennek megfelelően,  reggel letettem magamelé a kottát, bekapcsoltam a zenét, ahol játszák a darabot, és minden erőmmel próbltam elképzelni ahogy játszom. A vonóvezetést még csináltam is élőben... ültem törökűlésben az ágyon, és hadonásztam ritumsra. Kb 10-szer hallgattam és hadonásztam végig a számot.
Ebéd előtt fogtam hozzá a valós gyakorláshoz. Végigmentem a szokásos gyakorlatokon. Elég sokat időztem a pontos vonóvezetéssel, mert sok a kitartott hang az Ave Maria-ban, és fontos hogy egyenletesen, és szépen szóljanak. Illetve, sok gyors vonómozdulat is van, amiknek úgyszintén pontosan, határozottan, és tisztán kell megszólalniuk. Nehezen szántam ár magam hogy tényleg elkezdjem a darabot... most előszőr, féltem a kudarctól... de elkezdtem, és megérte.
Másfél oldalas a kotta, és majdnem eljutottam az első oldal aljáig. Nem hiba nélkül, de felismerhetően. Tudtam mikor merre kell haladjak a vonóval, melyik húr jön, stb. Az utolsó harmad még fejben sem ment jól, és a dallam sem ült be még egészen a fejembe. Nagy nagy tanulság, hogy érdemes így IS gyakorolni, mert hallhatom magamat jól játszani, ami hatalmas élmény, és lelkesedést ad a valós kihívások leküzdéshez is. Eredményesebbé teszi a gyakorlást. Fejben sose fárad el a kezem, nem zavarja Gergőt(bár már unja a darabot, de belátta, hogy jobb mintha én küzdenék ennyit vele:)), és nő az önmagadba vetetett hited. Ennek megfelelően délutn utazás közben is hadonásztam a kocsiban, és álmodoztam arról, ahogy játszom a darabot, mesésen, együtt a kísérettel. Ajánlom mindenkinek!

Meg fog szólalni az Ave Maria?

Tegnap megint volt órám, és elégedette nyugtáztuk, hogy haladtam.  Persze lehet még fejleszteni a húrváltásokat, és a legátókat is, meg a vonókzelés sem tökéletes, dehát majd az lesz.
Miután végigszáguldottunk az eddigi gyakorló darabokon, belenéztünk abba a kottába, ami az előszőr vásárolt hegedűhoz volt, és gondosan beschenneltem, meg a cd-t is lemásoldtuk, ami lehet hogy nem szép dolog, de minket is rendesen megszivattak, de ez egy másik történet, amit egyszer majd elmesélek:D. A lényeg, hogy ebben a füzetben vannak darabok, amiket a cd-n előtte meg lehet hallgatni, és ha már megy, akkor kíséret is van hozzá. Engem nagyon vonz, hogy ezeket a darabokat mind megtanuljam, és tegnap úgy döntöttünk, hogy az elsővel megpróbálkozunk. Ez egy Ave Maria. Sok kitartott hang, gyors húrváltások, nem a megszokott hangok, de csak gyakorlás kérdése, és Edina is azt mondta, hogy ha nekem megvan hozzá a kitartásom, akkor már megpróbálhatom, csak ne hagyjam hogy elvegye a kedvemet, ha nehezen alakul. Sose voltam az a fajta, aki megretten egy kis nehézségtől, szóval ehhez is optimistán állok. Nagy kihívás lesz, de a könnyű feladatoktól még senki sem jutott előrébb:).

Az első közös próbálkozás

Eddig a heti gyakorlásaim során kitartóan gyakoroltam a kétszólamú dalocskák rámeső részét. Elég buta dallamoknak tűntek, de szép lassan csak formálódott belőlük valami zeneszerű....
Ma tudtunk előszőr nekiállni Gyulával kipróbálni őket két szólamban. Az igzaság az az, hogy így még butábbnak tűnnek... annak ellenére, hogy azt játszuk amit kell. Öcsém gépén van egy program, ami le tud játszani kottát, és lejátszattuk vele... kaotikus hangtömeg.... szóval nem volt nagy élmény, viszont annál több nevetés.
Egyedül Gergő fogta a fejét néha, de inkább akkor, maikor Gyula a kotákat vitte be a gépbe, és én a legátókat gyakoroltam, amik hagynak még ném kívánni valót maguk után, de a végére az is elég baráti lett. Egyetlen egy olyan dallamot találtunk, ami a "talán már hasonlít a zenére" besorolást kapta férjemtől. Hát ez van... majd lesz jobb...próbálunk keresni valamit, mert amúgy a két hangszer egészen jól hangzik együtt, ha én jó helyen húzom a vonót, és jó hangot fogok le, Gyula meg nem hagyja figylmen kívül az előjegyzést:D, bár voltak gyakrolatok, amiken ez sem segített.
Gyula az egyik dalánál ajánlotta, hogy próbáljak Fisz helyett F hangot játszani.(bocsánat a szakzsargonért, a lényeg, hogy fél hanggal lejjeb) Kerek perec kijelentett, hogy nem tudok F-et fogni. Azért megpróbáltam... és láss csodát sikerült:D, bár nem lett jobb a dal... szóval menthetetlenek ezek a kis keződ, egymás után pakolt hangokból álló összhagnzatok, de mi elkezdtük a közös munkát!!!

A Zene és én 1.rész

Kicsit szeretnék többet elmesélni magamról, és arról, hogy mi előzte meg zeneileg a jelenlegi hegedűtanulásomat. Elég kacskaringós, és sokszínű út vezetett idáig.

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert nem is tudok visszaemlékezni mikor hallottam előszőr muzsikát. Amióta az eszemet tudom énekelek....na nem nagyon szépen, de annál lelkesebben.

Mindkét nagyszülők nagyon messze lakott tőlünk, másfél, két órára, és ezeket az utakat végigénekeltük. A repertoár elég meglepő lehetett volna gyerek szájából, ha nem a mi autónkban hangzottak volna el, és esetleg más is hallja. Anyukám, és apukám kohászként végeztek a Dunaújvárosi Főiskolán, és az általuk diákként dalolt nótákat fújtuk mi is a kocsiban:

Mikor az öntész megszületett

A pápa úri módon él

Krampampuli

Bányász himnusz

Kohász induló

Erdész himnusz

Hirtelen nem jut több eszembe, de talán a műfaj jellegét meghatároztam, meg a hangulatot, ami a kocsiban urakodott utazás közben. (Újabb cél lehet ezeket hegedűn megmuatatni a családnak)

Ezt egy kicsit már típusu zenei világ követte, vagy inkább egészítette ki, amikor elsős koromban elkezdtem hittanra, és tepmlomba járni.

Természetesen mint minden kisgyerekes háznál nálunk is egész nap szólt a Miki Manó, Halász Judit, 100FolkCelziusz... és sorolhatnám tovább, ha eszembe jutna. Ezeket fújtuk elölről hátra, hátulről előre, és színes ruhákba öltözve táncoltunk és daloltunk át délutánokat a hugommal. Elképesztő látvány és "zenei" élmény lehettünk a ház többi lakójának... de akkor még nem feszélyezett az ilyesmi.

Természetesen a családi ünnepek sem telhettek el, már egészen kicsi korunktól kezdve zenei produkciók nélkül.... nem szerettem. Ezek amolyan mindenki mutassa meg, hogy az ő gyereke milyen ügyes hangulatban teltek, és én úgy gondoltam nem vagyok nagyon ügyes, de van aki még nálam is ügyetlenebb, de sokkal magabiztosabb. Ez fájt a kis lelkemnek:D.

Sokat utaztunk anyai nagyszüleimmel is, ott egészen más merítést kaptunk a zeneiparból. Náluk a kocsiban Szomorú vasárnap, Pedró kocsmája, Szeressük egymást gyerekek, és sok sok hasonló, nem épp gyerekeknek való nóta szól, amiket nyilván együtt zengtünk a hátsó űlésről az előadóval, és nagyiékkal. Papa saját régi diákénekeivel bővítette a listát: Egy kutya a kamrában..., Sárgán virágzik a repce..., Hegyek völgyek között..., Kösd föl magad, kösd föl magad, kösd föl magadra vitézi kardodat..., Meg kötöm lovamat..... na nem írom ám ide az egész zeneirodalom effajta darabjait, csak a számomra meghatározókat.

Az első hangszeres élményemet egy régi, lehangolódott fatőkés zongorától kaptam. Apai nagyszüleimnél lakott ez a hangszer, és az egyetlen barátságos berendezési tárgy volt az amúgy takaros, de számomra sok szempontból, idegen, és félelmetes házban. Sokat ültem mellette. Boci bocit, Szeretnék szántanit, és egyéb gyerekdalokat pötyögtem, és valószínű ekkor dőlt el, hogy zongorázni fogok mihelyt megkezdem zeneiskolai tanulmányaimat, de ezt majd egy következő fejezetben.

Ami talán már az első részből is kiderül, a teljesen abszurd, sokesetben meglepő zenei hatás, ami már kicsi korom óta jelen volt az életemben. Zárásként elmesélek egy kedves történetet, ami még ovis koromban esett meg.

Apukám akkoriban sokat járt hangversenyre. Szépen felöltözött, és elment este. Engem ez nagyon nagyon izgalomba hozott, és sokat töprengetem hogy mi is lehet ez a hagverseny. Egyik alkalommal, amikor épp indult, odaálltam elé, és megkérdeztem: Apa, te miért jársz hangversenyre, itthon nem is szoktál kiabálni, jobb lenne ha gyakorolnál előtte, nem?- a válasz már nem is rémlik:D

A fantaszikusan gyors linkgyűjtési lehetőségért köszönet a Google-nak!

A láz még éget

Tudom hogy két napja nem írtam, de az idő nem telt hegedű nélkül. Tegnap vendégségben gyakoroltam. Sógornőmék hangszigetelt dobolásra kialakított szobáját béreltem ki. Igazán letisztultan hallhattam a sajtá muzsikámat. Kitartóan és hosszan kellett küzdenem a legátókkal, de végül egészen hallható volt a fejlődés. Persze nem tökéletes, de akkor mi gyakorolni valóm maradna a következő két hétre:).
Ma reggel hegedüléssel kezdtem. Terveim szerint ma több időt tudtam volna szánni a hangszerre, ezért délelőttre osztottam magamnak a húrváltós dalokat, és a pontos ujjpozícionálást. Mindent addig játszottam, amíg 3-szor egymás után hibátlanul nem sikerült. Egy óra telt el ezzel. Ekkor bejelöltem a kottámban meddig jutottam, becsuktam a mappát, és elégedetten gondoltam arra, hogy majd ebéd előtt még egy órában igazán nagy gondot fordíthatok a legátókra, és a vonó jó elhelyezésére,és pontos használatára... sajnos a dolog máshogy alakult. A hegedűm, és a kottáim pont úgy pihennek, ahogy délelőtt letettem. Holnap reggel ezért korábban kelek, hogy befejezhessem, és visszük majd magunkkal a hegedűt, meg a tartozékait, hogy legalább egy háromnegyed órát még szánhassak rá, bárhol, bármikor, de mindenképpen.

ÉS nem felejtettem el a két napja beígért videó-folytatást sem:)

A hegedű és a család 1. rész.

Ahol elmesélem kiknek kell tűrnie a gyakorlásomat.
Ha itthon hegedülök általában elég sokan vannak még a házban rajtam kívül, de anyukáméktól és tesóméktól még sosem jött visszajelzés.
Szűk családom, akik férjemből, fiacskánkból, és a pocaklakónkból áll, már sokkal inkább véleményezi a produkciómat.
Párom igazi hős. Rajta sokszor látom hogy fárasztja a dolog, de sose szól. A pengetést még jól is viseli, de a vonónál a gyakori szerencsétlenkedésem néha már engem is kiüldöz a világból. Sok erőt ad az, hogy egészen hallhatóan fejlődöm, és így talán a nyekergés nem lesz hosszútávú.

Fiacskám nagyon szereti ha előkerül a hegedű. Hozza a kisszékét, leül mellém, és ha épp csak pengetek a vonózást is követeli. Szeretne aktívan rész venni a dologban, én meg mentem ami menthető. Amikor már nagyon türelmetlenül várja hogy hagedüljek, akkor előveszi a kottát, a kottatartóra helyezi, előveszi a hangolót, hangvillát. Mindent pontosan a helyére. Ilyenkor nincs szivem azt mondani hogy most nem érek rá. Szóval ha belső motivációm épp nincs is, fiacskám gondoskodik a napi gyakorlásról. Igaz még gitárnak nevezi a hegedűt is, de ezt majd megtanulja.

Öcsém van még itt gyakran akár az órákon is, és ő nagyon élvezi, és szeritem nagyon büszker rám hogy kiálltam ezért az álmomért, mert látta az utat ami ide vezetett. Erről majd szép lassan olvshattok. Tengap este együtt nézegettük a videókat, és már arról álmodozunk, amikor jó kis duettet alkotva ő szaxofonozik, én meg hagadülök, és szuper jazz muzsikát csinálunk mi ketten. Az hiszem mindkettőnkben nagyon méllyen ott él a zene, és ennek a felfedezése egy nagyon szoros kapocs lehet köztünk.

Nem hagyhatom ki a felsorolásból családunk legfiatalabb tagját sem, a mi kis Ficánkánkat. Még nem tudjuk fiúcska lesz vagy lány, de a pocakomban növekvő gyermekünk is határozottan reagál mindenre ami zene. A hegedülésnél is mindig motoszkálásba kezd. Hogy ez pozitív vagy negatív visszajelzés nem tudom eldönteni, de amíg nem cáfolja semmi én pozitívnak veszem:).

Az első mélypont

Kicsit furcsa hogy ezzel a címmel kezdem meg ezt a blogot, de az előzmények leírása majd szépen sorban fog következni.

Ma volt kb az 5. hegedű órám, a tanár nagyon lelkes a fejlődésemtől... én még nem vagyok elégedett, de igyekszem nagyon sokat gyakorolni. Most azonban két nap kimarad, mert eléggé megfájdult a bal kezem, mert még nagyon helytelenül, és mereven tartom, de most talán már tudom mire kell majd figyelnem és sikerül kigyakorolnom a helyes tartást.

Egyre több egyszerű kis dalocskát pengetek, amik egészen tisztán sikerülnek már, csak folyton kapkodok valami miatt.

A vonó technikai használata komoly feladat, de már legalább jól fogom, és az a kezem nem görcsöl be a gyakorlástól. Vannak nagy kihívást jelentő gyakrolatok, de ezekkel lehet jól fejlődni.

Ígéretem van egy kedves barátomtól, hogy kapok kölcsön egy másik hegedű iskolát is, amit ő nagyon szeretett használni. Nem mintha a mostanival bármi gondom lenne, csak hajt a kiváncsiság. Eddig két kezdő kottám van, de még csak az egyiket használjuk. Szerintem a következő órára nyomtatunk ki a másikból is, és belenézünk hogy azok a gyakorlatok is mennek e, vagy van e olyan, amit érdemes jól kigyakorolni, mert máshonnan közelíti meg a tanulási folyamatot. Meg abban biztosan más dalocskák vannak, hisz egy német könyv. Had nőljön a repertoárom... sose árt.

Egy szó mint száz, élvezem a folyamatot az első perctől kezdve, és megtanultam, hogy nagyon kell figyelni ahelyes kéztartásokra ha nem akarok két nap kényszerszünetet tartani holmi inhüvelydulladás miatt.